EMLEU

„Amint a Challenger elhagyja a holdfelszínt, tudjuk mit hagyunk magunk mögött, de azt is ami még előttünk van. Az álmokat, amiket az emberiség vázol maga elé, mindig meg lehet valósítani, ha elég erősen hiszünk bennük és szorgalommal, bátorsággal követjük őket. Egykor a csillagoktól megigézetten álltunk, ma megérintjük őket. Nem azért tesszük ezt, mert az emberi sors az álmok lehetetlenségéről szól és lehetetlen őket megvalósítani, hanem azért mert úgy az űrben, mint a Földön új megoldások születnek és új alkalmak a kihasználásukra és az emberi lét jobbítására. Talán ez az utolsó alkalom ebben a században, hogy emberek jártak a Holdon, de az űrkutatást folytatni fogjuk, az űrkutatás eredményeit hasznosítani fogjuk a továbbiakban is és új álmokat fogunk kergetni, azokból az alapokból kiindulva, amit most tanulhattunk. Ne tévesszük szem elől ennek a programnak a jelentőségét és ne felejtsük el annak nagyszerűségét, aminek tanúi voltunk. Az események mindig kijelölik a történelem folyamának útját egyik korszakból a másikba. Ha megértjük az Apollo program ezen utolsó repülését, akkor igazán »ragyogó dolgokat« érhetünk még el. Gene Cernannek, Jack Schmittnek és Ron Evansnak kívánjuk, hogy Isten vigyázzon rájuk, és biztonságban térjenek haza a Földre.”

1972. december 7-én 5 óra 33 perckor startolt az Apollo-17 legénysége, ez volt az egyetlen űrhajó, amit éjszaka indítottak a Hold felé. A parancsnoki hajó az America a holdkomp pedig a Challenger nevet kapta. A Taurus hegylánc Littrow-völgyében landoltak. Eugene Cernan parancsnok, Ronald Evans parancsnoki modul pilóta és Harrison Schmitt hold modul pilóta alkotta az utolsó Apollo repülés legénységét.

A leszállóhely kiválasztásánál számos lehetőség versengett, de a program lerövidítése miatt már csak egy lehetőség maradt. Felmerült, hogy az utolsó landolás a Hold másik oldalán történjen, azonban ezt biztonsági okokból elvetették. Helyette egy olyan helyet kerestek ahol a lehető legtöbb fajtájú kőzetet gyűjthetik. A leszállóhelyen egyszerre gyűjthettek a legősibb kőzetekből, egy becsapódás által felgyűrődött hegység kőzeteiből és a legfiatalabb vulkáni kőzetekből.

Az Apollo-17 legénységének egyik tagja nem berepülőpilóta volt, hanem egy űrhajóskiképzésen átesett geológus, akinek a személyében Harrison Schmitt személyében egy tudós lépett a holdra.

Az első holdséta alkalmával a holdjárót helyezték üzembe és a már hagyományossá vált műszer felállítási feladatoknak tettek eleget. A mérőműszerek felállításával elhúzódott az idő, így módosítani kellett a tervet. Eredetileg egy két és fél kilométerre lévő kráterhez mentek volna az űrhajósok, de már nem maradt rá idő, ezért egy 150 méter távolságban megtalálható kisebb becsapódási helyet, a Steno krátert derítették fel.

A második holdséta alkalmával összesen 20,4 km-t tettek meg, hat geológiai állomáson jártak. A holdjáróval kisebb problémák adódtak, mert Cernan véletlenül letörte a sárvédőt, ami hibákat vetített előre ezért a két űrhajós pótsárvédőt készített és szerelt a járműre a földi irányítás útmutatója szerint. Ez volt a holdon elvégzett legkomplexebb javítás, amit a Roveren az Apollo űrhajósok valaha elvégeztek. A Shorty kráternél találták meg a vulkáni működés bizonyítékát, narancs színű talajon. A későbbi földi elemzéseknél derült ki, hogy az anyag sokkal régebbi, mint azt a geológus a helyszínen gondolta.

A harmadik holdsétán Cernan és Schmitt összesen 12,1 km-t mentek a Roverrel és a sziklákat vizsgálták. Az út során egy hosszú szárú mintavevő eszköz lehetővé tette, hogy a járműből ki sem kellett szállni a kőzetgyűjtéshez.

Amikor véget ért a harmadik holdséta érdemben véget ért az Apollo-program az eseményről a holdkomp lábán megtalálható plakettről levették a takarólemezt és felolvasták a rajta található feliratot:

„Az ember itt fejezte be a Hold első felfedezését, az Úr 1972. évében. Talán a béke szelleme, amellyel érkeztünk, át fogja hatni az egész emberiség életét.”

Ezután a holdkomppilóta visszaszállt a holdkompba majd bepakolták az összegyűjtött kőzeteket, végül a parancsnokra került a sor, hogy utolsó emberként visszaszálljon a kabinba, a felfedezéseket az alábbi mondattal zárta:

„És mi elhagyjuk a Holdat a Taurus-Littrow-n, elhagyjuk, ahogy érkeztünk és Isten akaratából vissza fogunk térni békével és az egész emberiség reménységével.”

Az emberiség legfantasztikusabb utazása azonban nem ért véget az Apollo-programmal, hiszen a Föld közeli űrállomások építésével folytatódott a világűr meghódítása, a nyolcvanas években pedig az űrsikló segítségével közlekedett az emberiség a világűrben.